2016. április 10., vasárnap

Első fejezet

Üdv! Íme, el is készült az első, bevezető fejezetecske. Még én is meglepődtem rajta, hogy mennyire élveztem az elkészítését. Remélem nektek is ennyire tetszeni fog! Minden esetre, örömmel fogadok minden apró véleményt, kommentet, és hasonlót. Érdekelne, hogy nektek így elsőre melyik szereplő a legszimpatikusabb? Mindenképpen írjátok meg! Kellemes olvasást!


Kávé

Mikor az emberek évezredekkel ezelőtt bármi fogalmat szerettek volna alkotni a világról, amiben élünk, csak az általuk ismert tárgyakhoz tudták hasonlítani. Egy oszlopos épületnek, ami alatt az ördög lapul, vagy egy lapos, pizza formájú lapnak, ami forog a világ közepeként. Ma azt gondoljuk, hogy ezek az emberek mennyire buták is voltak, pedig ha nem kötnék az orrunk alá, mi sem jutnánk sokkal többre.
Ha én ott éltem volna, biztosan egészen másképp képzeltem volna el. Egy körként, ami hófehéren világítja be a körülötte lévő vaksötétet. Abban a körben forogtunk volna mi ketten, szabályok, vagy más emberek nélkül.

Eper

Amikor elérkezett az a bizonyos nap, név szerint 2016. április 25. az addig számomra kedves dolgaim körében üldögéltem az ágyamon. Alattam a brit mintás ágyneműm, a hátam mögött a legpuhább macim, és a kezemben a veszett drága laptopom. Eszembe se jutott volna, hogy perceken belül a dolgok megváltoznak, és ezeket az ócska tárgyakat mind tűzbe dobnám érted.

Hajnali félhat volt, és én már megettem a szokásos reggelimet, vagyis az általam tökéletesre préselt pár darab törött kis kekszet. Szokásosan rám tört az álmosság, ezért versenysebességgel görgettem a Facebook üzenő falam. Aztán megláttam azt az ominózus bejegyzést, abból az idióta csoportból, a zsebkukacokból. Akárhányszor próbáltam kilépni, valamelyik hülye ismerősöm rögtön visszavett. Így inkább megszoktam, és néha még válaszoltam is a kiírt dolgokra.
,,Melyik a kedvenc bandátok?” – írta az egyik szolnoki srác. Én meg sóhajtottam egyet, arra gondolva, hogy az égvilágon senki sem is meri a Kinks-t. Az ablakomra pillantottam, ahonnan pont ők vigyorogtak vissza rám.
 - Nem igaz, hogy még ebben is különböznöm kell másoktól – leheltem kínkeservesen, és inkább bepötyögtem a nevüket. Legalább menőztem kicsit a ”szárnyaló” egyediségemmel, ami miatt éppenséggel nem voltak barátaim. Leszámítva Domit.
Vagyis Szemerey Domonkost, aki olyan meleg volt, mint a kazán, ezért minden nap próbálta elfelejteni a nevét. Mindig azon panaszkodott, hogy a szülei túl férfias keresztnevet adtak neki. Bár rengeteg dolog miatt rágta a fülem. Onnan ismertem, hogy együtt vonatoztunk, minden áldott nap, kétszer.
Én reggel Orosházán szálltam fel a vonatra, ő meg Székkutasnál csatlakozott, hogy beérjünk Szegedre. Persze nem egy suliba jártunk, ezért nem sokra mentem vele, mikor kezdődött a gimnázium. Így csak annyi jutott belőle, hogy amikor a szüleitől valami férfias, számára hasztalan dolgot kapott, azt a kezembe nyomta. Dezodort, tusfürdőt, kölnit, vagy ruhát. Én meg persze nem akartam kidobni, ezért általában a fürdőben kötöttek ki, és előbb utóbb elfogytak. Nem is csoda, hogy én voltam a fura lány az iskolámban. Hála a hülye Dominak mind a három év alatt axeszagom volt. Éppen akkor is azt a nivea dezodort használtam, amit legutóbb sózott rám.
Magamra húztam lassan egy pólót, ami éppen a kupac tetejére volt dobva, aztán a mellette fekvő rövidnadrágot, meg a tornacsukám. Ezután jött a reggelek legnagyobb dilemmája. Melyik sapkámat vegyem fel?
Ugyan a nőiesség legtöbb formája bőven kiveszett belőlem, a polcomon több mint húsz snapbacket tároltam. Volt mindenféle, a bandástól a Harry Potteresig.
Ezen a napon végül a The Kinks mintájút húztam fel, már csak a reggeli hülye kérdés miatt is. Utána újra ránéztem a laptopomra, és felfogtam, hogy ismét késében vagyok. Gyorsan a táskámba dugtam, és megragadva a longboardom már indultam is, hogy elérjem a vonatot, ami pontosan öt óra ötvenötkor indult.

Be kell vallanom, a történetünk eleje cseppet sem volt izgalmas. Ameddig nem ismertelek téged, azt sem tudtam, hogy ki vagyok. Az egyetlen biztos pont az életemben a levegő volt. Ki is nevethetsz, de imádtam lélegezni.

Amint a vonat a 2-es vágányhoz ért, én már fel is ültem, és elfoglaltam a szokásos helyemet a kocsi közepén, az egyik négyszemélyes részben. Magam mellé dobtam a táskám, majd az ölemben is volt a laptopom. - Igen, akkoriban kerültem az emberek tekintetét, és minél inkább távol akartam maradni mindenkitől. Te meg még nem voltál az életem része, ezért csak játszottam a sértődött szenvedő kislányt. – Bekapcsoltam a mobilnetem, és az értesítőim között szerepelt, hogy Kiara hozzászólt a megjegyzésemhez. ,,Na, a kis különc pff…” Erre persze csak annyit válaszoltam, hogy,,Thx.” Több nem is kellett volna. Utána csak böngészgettem mindenfelé, egészen amíg Domi mellém nem huppant.
 - Szép jó reggelt! – köszönt vidáman, a szájába lógó szürke hajával. Imádtam, hogy mennyire jól tudott kinézni. Ó volt a hercegem.
 - Hy! – mormoltam, míg ő csak vigyorgott. – Csak nem összeszedtél valakit? – mértem fel a túlzott vidámságát, mire fölém görnyedt.
 - Tegnap. Este. Bio World – felelt tagoltan. Valami nagydologra kezdtem gondolni.
 - Hallgatlak – sóhajtottam, és lecsuktam a gépem.
 - Szóval, mentünk az Ödönnel és a Kiarával bulizni a Kékördögbe, de telve volt, ezért leültünk a Bio World elé várakozni. Szívtuk a cigit, meg az a suttyó szerzett valahonnan rövidet is, szóval jól elvoltunk, erre a boltból jön ki egy pasi. Kigyúrt, magas, borostás, hosszú hajú egy konttyal. Bezár, aztán kér tőlünk egy cigit – szavalta. – Na, ezt írjuk majd az esküvői meghívókra – tette hozzá, mire elnevettem magam. – Egyébként a telefonszáma is megvan. A neve Csepregi Ákos. A mókuskám – folytatta, én meg csak fuldokoltam.
Egyébként Dominak már rengeteg szerelme volt, akiket ugyanígy mutatott be. A történet mindig úgy kezdődött, hogy Ödön és Kiara. Hogy ők kik? A világ legrosszabb szerelmes párja. Én csak azért ismertem őket, mert Dombi haverjai voltak, a lány meg az osztálytársam, de ez is sok(k) volt. A nap minden percében vagy veszekednek, vagy szerelmeskedtek. Bár, akármennyire is próbálták mindenkivel elhitetni az ellenkezőjét, nagyon is szerették egymást. Én, meg a Domi néztük.
Az egyetlen szerencsét az jelentette, hogy az ilyen esti hepajokra nem jártam velük. Egyrészt csak cikiztek volna, amiért nem szívok, vagy cigizek, másrészt meg ott volt a suli.
Már első óta kitűnő voltam, amit még én se értettem. Ránézésre senki se mondta volna meg. Az öltözködésemen kívül azonban, olyan voltam, mint egy átlagos stréber. Megcsináltam a házikat, és átolvastam a leckéket, aztán mentem is a laptopom oltalmába. Bár, ennyivel tartoztam a családomnak.
Otthon volt egy nővérem, és két öcsém. Szegény szüleim majd’ beleroskadtak a zajba, ami régebben ellepte az egész házat. Amióta gimnazista lettem, már csend volt. Szerencsére be tudtam zárni az ajtómat.
 - Ah, nekem is kéne már valaki – sóhajtottam.
 - Hát, gyere végre el velünk valamikor. A Kiara, és az Ödön is csíp, nem értem mi a bajod – dünnyögte morcosan.
 - Voltam már, de sosem sült el jól. A végén minden arról szólt, hogy ki tud végre valami alkoholt lenyomni a torkomon. Még mindig nem jött ki a bor a kedvenc sapkámból – mutattam morcosan a fejemre. Ray Davies fél arca bordó volt.
Erre Domi csak röhögni kezdett, és el is vetette az ötletet.
 - És mi van a netes ismerkedéssel? Írj rá valami helyes faszira – harsogott lelkesen.
 - Eddig csak rossz tapasztalatokat hallottam róla. Mindig sírás a vége… - motyogtam, mire a laptopom pityegett. – Értesítés – nyitottam ki. és életemben először megláttam Somogyi Evelin nevét.

Én tényleg, egészen addig hittem az első látásból szerelemben, de a profilképeden csak a hajad szerepelt. Ezt is sikerült elszúrnod nekem.

 - Na? – nézett rám Domi kérdőn.
 - Ja, csak egy lány bejelölt facen – dadogtam. Nem is néztem meg a fényképeket, csak gyorsan megerősítettem. Akkor még nem tulajdonítottam neki bármilyen jelentőséget.

Kávé

Már fél nyolc volt, és én már ki is sminkeltem magam, meg is reggeliztem, és csak mosolyogtam kábán. Hihetetlenül örültem, hogy végre találtam valakit, aki hozzám hasonlóan imádja a Kinks-t. Meg is örültem, hogy pár másodperc múlva vissza is jelölt.
 - Biztos ő is hamar kel, hogy kisminkelje magát. Tuti ő is olyan, mint én – vigyorogtam, és megnyitottam a képeit. ,,Csoóth Kátya képei.
Cseppet sem volt olyan, mint amire számítottam. Vállig érő sötétbarna haja volt, és az összes képen sapkát, és rövidnadrágot viselt. A fiús stílusa ellenére mégis annyira gyönyörű és vékony volt, akár egy modell. Szinte sárgultam az irigységtől, amiért ő egy szakadt gatyában is nőiesebb volt. Én meg hajnalban keltem, hogy négy kiló vakolattal elviselhetőbbé tegyem magam.
 - Ez nem igazság! – durcáskodtam, de ugyanúgy néztem tovább. Kátya volt a legmenőbb csaj, akit valaha láttam. Longboardozott, februárban is rövidnadrágot hordott, és szerette a Kinks-t. Ha fiú lett volna, már kerestem volna is a menyasszonyi ruhát. Nem tudtam eldönteni, hogy utáljam, vagy imádjam.

Amikor először megpillantottalak, már tudtam, hogy akármennyire is szeretném, nem lehetek olyan, mint te. Úgy éreztem, hogy sosem érhetek fel hozzád. Akárhányszor ismételtem a neved a fejemben, a szemeim előtt egy érinthetetlen példakép jelent meg, aki az égen repül a gyémántjaival.

Végül ott lyukadtam ki, hogy mindenképpen szeretném megismerni. De sajnos már nem volt időm ezt üzenetbe foglalni, mert háromnegyed nyolcat mutatott a telefonom. Zsebre vágtam, és indultam is. Persze hiába akartam volna elköszönni, apa még bőven szunyókált. Pont úgy, ahogy az elmúlt két évben.
Az akkori családi állapotomról elég annyit tudni, hogy anyukám Csehországban dolgozott fogtechnikusként, míg apukám papíron rám vigyázott Budapesten.
Egy zsúfolt, büdös panelban laktunk, ahol az ország legvékonyabb falai voltak, és a lakások egy nagyobb szobát sem értek.  Egyszerűen gyűlöltem itt élni, még így is, hogy az iskola csak pár lépésnyire volt.
Lemásztam a lépcsőház aljáig, aztán nagy nehezen ki is jutottam. Utána már csak a zebrán kellett átsétálnom, és ott is volt a Radnóti Gimnázium. A város egyik legjobb iskolája. Hihetetlenül büszke voltam rá, hogy ide járhattam, bár ezt senkinek sem tudtam elmondani, mert a barátnőim mind utálták a sulit.
Mi voltunk a szépséges lázadók. Evelin, Szilvi és Ivett. Egyikünk sem tanult semmit, bár ezért én szégyelltem is magam, de ezzel tudtam csak lázadni.
Hármunk közül egyértelműen én voltam a legártatlanabb, és mégis a leghangosabb. Elitnek éreztük magunkat, és senkit sem engedtünk a köreink közé. Persze, a tanárok utáltak is, mint a fene, de túléltük.
Akkoriban az iskola amúgy sem érdekelt, hiszen mindenáron festő szerettem volna lenni. Én voltam a kerületi rajzszakkör elnöke, és a legtöbb versenyről ki is tiltottak, hogy mások is nyerhessenek. Már egy ösztöndíjam is volt, pedig még csak másodikos voltam. Tulajdonképpen már semmi aggódnivalóm nem is volt. A jövőm oly tisztán rajzolódott ki előttem, hogy soha, egy pillanatig se féltem.

Egészen addig a napig, amíg el nem mondtad, hogy milyen sokat jelentek neked, és az életem fenekestül felfordult.

  



9 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Najóóóóóóóóó.... nem szépítek. Ez eszméletlen lett. :)
    Hogy őszinte legyek nagyon-nagyon régen olvastam ilyen jó fejezetet itt a blogvilágban, így most feldobtad a napom. :)
    Tehát. (Ilyenkor jön elő bennem az elrejtett rajongó.)
    A design egyszerű, de kétségkívül nagyszerű. Nincs túlbonyolítva, de valahogy mégis megkapó. Király! ♥ Egyből beleszerettem.
    Bevallom, nem vagyok nagyon oda az ilyen lány-lány (fiú-fiú) párosítású történettől, így sokszor látogattam meg az oldalt kételyekkel gyötrődve, hogy most olvassam-e vagy nem. Aztán a kíváncsiság úrrá lett rajtam és muszáj volt. Mondjuk eddig nem történt benne semmi olyan, amitől leállna a keringési rendszerem, de tetszett. Nagyon. NAGYON. NAGYOOOOON. (És ezzel nem csak a sztorin (hogy már az eleje mennyire tetszik), de még saját magamon is sikerült meglepődnöm.) ♥
    Egyszóval a fogalmazásod gyönyörű és noha számomra kicsit rövid lett a fejezet (EJJJ te lány a következőt hosszabbra követelem, mint nagy rajongód ;) :P) de sikeresen beleéltem magam.
    Eddig átlagos két lányról szól, akik teljesen különböznek, de hála a mi drága facebook-unknak egymásra találnak. :) És az utolsó mondat... ahhhh ♥ na jóóóó megyek olvadni.
    Hm... egyértelműen Domi a kedvenc szereplőm, noha olyan meleg mint a sivatag, mégis uhhh *----* XD Imádom.
    Na jó feladtam. Én megpróbáltam összehozni egy értelmes kommentet, de ahhhhhhhh NAGYOOOOON TETSZIK. (Ez van a valami túlságosan szimpatikus.)
    FOLYTATÁÁÁÁST KÖVETELEK ♥ :)
    Csak így tovább, én várni foglak!
    Ölel, Redy ♥

    VálaszTörlés
  2. Drága Redy!

    Jajj, most nagyon megleptél. Nagyon szépen köszönöm! Te is feldobtad az én napomat! Igazából ez olyan bevezető részecske, és a többi eskü hosszabb lesz! ♥ Remélem a jövőben is tetszeni fog a blog. És igyekszem Domival, bár inkább ő teszi velem. Mindegy. Köszönöm még egyszer! Ezer puszi, ölelés, szeretet, és béke!

    xx Vera

    VálaszTörlés
  3. Hát, Verum megint sikerült alkotnod. Nagyon megváltozott a stílusod, és ez tetszik. Egyszerűen minden történetedben tudod, hogyan fogalmazz, mint egy profi. Ez pedig könnyed, és szórakoztató, elragadó. A karakterek aranyosak, de érezni, hogy van mögöttük valami. Mivel ismerlek, tudom, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű, szóval csak hajrá! Bele a közepébe.
    Egyébként nekem valamiért Evelin gyerekessége tetszett meg. Könnyen tudok azonosulni vele, amiért csodálja Kátyát, és amiért olyan más. Aranyoska, szóval nehogy megöld nekem!
    Sok sikert a bloghoz, én biztos, hogy feliratkozom, és elsőszámú olvasó leszek!
    Tényleg siess a következővel, mert tudni akarom mi lesz ebből! Hajrá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Hedvig! Igyekszem megfelelni minden elvárásnak, és ígérem nem fogom megölni Evelint. Most kivételesen nyugodtabb történetet szeretnék.
      Szóval ezer hála és lots os love! ♥♥♥

      Törlés
  4. Szia!
    Érdekesen indult a történet, az elejével meg is vettél kilóra engem. :) Ott néhány felesleges vesszőt eltekintve semmibe sem tudnék belekötni. :D
    De a végébe, Evelin részébe sajnos igen. Kátya jelenetei nagyon tetszettek, hogy a cselekménnyel együtt mutattad őt be, párbeszédekkel meg vonatozással. De Evelin sorai meg a végére inkább átcsaptak felsorolásba, elmesélted, hogy ő festeni akar, meg hogy ő és a barátnői a szépséges lázadók, de vártam volna, hogy ezeket valamilyen jelenettel alátámaszd. Így kicsit olyan volt, mintha túlléptél volna az "XY a nevem és Z éves vagyok" sémán, de nem sokkal.

    Na, de ne hidd azt, hogy én itt kötözködni akarok vagy az utálatomat kifejezni, mert ettől függetlenül tetszett, meg érzem én, hogy tartogatsz meglepetéseket, jó a stílusod, és felüdülés olvasni, jövök még! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! c:
      Most, hogy így átolvastam újra, igazad van. Legközelebb jobban fogok figyelni rá. Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmem, danke! És a többiért is ezer köszönet! Remélem nem fogok a későbbiekben sem csalódást okozni, és uh. Milyen terveim vannak jujci. :3 Lesz még itt minden.

      Törlés
  5. Már ne is haragudj, de ez gusztustalan. Minek kell bemagyarázni egy sima barátnő kapcsolatba rögtön szerelmet? Két lánnyal? Ez már az alja. Azt még megértem, hogy két híres pasit, de ezt? Ez már csak instant kattintás vadászat. A valóságban kb. 0% esély van arra, hogy megtörténjen. Minek kell ilyet mutatni a fiataloknak? Főleg, hogy te sem lehetsz túl idős. Ennyit a jó példáról. Ez csak szennyezi a netet. Egy ilyen aranyosan induló barátságba ne magyarázz bele baromságot. Inkább hasznosan töltsd az időt, ne ilyen izéket írogass.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen!
      Ki kell ábrándítsalak: a valóságban is léteznek homoszexuálisok, méghozzá jóval többen, mint azt te gondolnád. Valószínűleg a közvetlen környezetedben is van ilyen beállítottságú ember, csak pont az ilyen szűk látókörű, elítélő barmok miatt nem vállalta még fel az identitását előtted.
      Vera egy szóval sem írta, hogy ez követendő példa (nem mintha bármi rossz lenne vele), nem buzdított senkit sem arra, hogy melyik nemhez vonzódjon, mert van olyan intelligens, hogy tudja, hogy ez nem egy külsőleg befolyásolható dolog. Vera, mivel író, bemutat egy valóságban is könnyen megtörténő eseménysorozatot a fantáziája segítségével egy regényen keresztül. Nem szabad minden irományban népnevelői célzatot keresni (és főleg találni, ha nincs).
      Tessék felnőni és eldobni a szemellenzőt. Vegyél példát a blog írójáról.

      Törlés
    2. Nem akarom senkinek megváltoztatni a véleményét, vagy bármire is buzdítani. Egy szabad világban élünk, és én teljes mértékben elfogadok minden véleményt. Ha te így gondolod, nem szeretnék beleszólni, viszont elvárom, hogy te se változtasd meg az én véleményemet. Ezt a blogot nem kell olvasni, ide se kell kattintani, ha nem tetszik. És a homoszexualitás kérdése jóval komolyabb téma, mint hogy egy komment beszélgetésben ki lehessen tárgyalni.

      Törlés