Üdv! Íme, el is készült az első, bevezető fejezetecske. Még én is meglepődtem rajta, hogy mennyire élveztem az elkészítését. Remélem nektek is ennyire tetszeni fog! Minden esetre, örömmel fogadok minden apró véleményt, kommentet, és hasonlót. Érdekelne, hogy nektek így elsőre melyik szereplő a legszimpatikusabb? Mindenképpen írjátok meg! Kellemes olvasást!
Kávé
Mikor az emberek évezredekkel
ezelőtt bármi fogalmat szerettek volna alkotni a világról, amiben élünk, csak
az általuk ismert tárgyakhoz tudták hasonlítani. Egy oszlopos épületnek, ami
alatt az ördög lapul, vagy egy lapos, pizza formájú lapnak, ami forog a világ
közepeként. Ma azt gondoljuk, hogy ezek az emberek mennyire buták is voltak,
pedig ha nem kötnék az orrunk alá, mi sem jutnánk sokkal többre.
Ha én ott éltem volna, biztosan
egészen másképp képzeltem volna el. Egy körként, ami hófehéren világítja be a
körülötte lévő vaksötétet. Abban a körben forogtunk volna mi ketten, szabályok,
vagy más emberek nélkül.
Eper
Amikor elérkezett az a bizonyos
nap, név szerint 2016. április 25. az addig számomra kedves dolgaim körében
üldögéltem az ágyamon. Alattam a brit mintás ágyneműm, a hátam mögött a
legpuhább macim, és a kezemben a veszett drága laptopom. Eszembe se jutott
volna, hogy perceken belül a dolgok megváltoznak, és ezeket az ócska tárgyakat
mind tűzbe dobnám érted.
Hajnali félhat volt, és én már megettem a szokásos reggelimet, vagyis
az általam tökéletesre préselt pár darab törött kis kekszet. Szokásosan rám
tört az álmosság, ezért versenysebességgel görgettem a Facebook üzenő falam.
Aztán megláttam azt az ominózus bejegyzést, abból az idióta csoportból, a
zsebkukacokból. Akárhányszor próbáltam kilépni, valamelyik hülye ismerősöm
rögtön visszavett. Így inkább megszoktam, és néha még válaszoltam is a kiírt
dolgokra.
,,Melyik a kedvenc bandátok?”
– írta az egyik szolnoki srác. Én meg sóhajtottam egyet, arra gondolva, hogy az
égvilágon senki sem is meri a Kinks-t. Az ablakomra pillantottam, ahonnan pont
ők vigyorogtak vissza rám.
- Nem igaz, hogy még ebben is
különböznöm kell másoktól – leheltem kínkeservesen, és inkább bepötyögtem a
nevüket. Legalább menőztem kicsit a ”szárnyaló” egyediségemmel, ami miatt
éppenséggel nem voltak barátaim. Leszámítva Domit.
Vagyis Szemerey Domonkost, aki olyan meleg volt, mint a kazán, ezért
minden nap próbálta elfelejteni a nevét. Mindig azon panaszkodott, hogy a
szülei túl férfias keresztnevet adtak neki. Bár rengeteg dolog miatt rágta a
fülem. Onnan ismertem, hogy együtt vonatoztunk, minden áldott nap, kétszer.
Én reggel Orosházán szálltam fel a vonatra, ő meg Székkutasnál
csatlakozott, hogy beérjünk Szegedre. Persze nem egy suliba jártunk, ezért nem
sokra mentem vele, mikor kezdődött a gimnázium. Így csak annyi jutott belőle,
hogy amikor a szüleitől valami férfias, számára hasztalan dolgot kapott, azt a
kezembe nyomta. Dezodort, tusfürdőt, kölnit, vagy ruhát. Én meg persze nem
akartam kidobni, ezért általában a fürdőben kötöttek ki, és előbb utóbb
elfogytak. Nem is csoda, hogy én voltam a fura lány az iskolámban. Hála a hülye
Dominak mind a három év alatt axeszagom volt. Éppen akkor is azt a nivea
dezodort használtam, amit legutóbb sózott rám.
Magamra húztam lassan egy pólót, ami éppen a kupac tetejére volt
dobva, aztán a mellette fekvő rövidnadrágot, meg a tornacsukám. Ezután jött a
reggelek legnagyobb dilemmája. Melyik
sapkámat vegyem fel?
Ugyan a nőiesség legtöbb formája bőven kiveszett belőlem, a polcomon
több mint húsz snapbacket tároltam. Volt mindenféle, a bandástól a Harry
Potteresig.
Ezen a napon végül a The Kinks mintájút húztam fel, már csak a reggeli
hülye kérdés miatt is. Utána újra ránéztem a laptopomra, és felfogtam, hogy
ismét késében vagyok. Gyorsan a táskámba dugtam, és megragadva a longboardom már
indultam is, hogy elérjem a vonatot, ami pontosan öt óra ötvenötkor indult.
Be kell vallanom, a történetünk
eleje cseppet sem volt izgalmas. Ameddig nem ismertelek téged, azt sem tudtam,
hogy ki vagyok. Az egyetlen biztos pont az életemben a levegő volt. Ki is
nevethetsz, de imádtam lélegezni.
Amint a vonat a 2-es
vágányhoz ért, én már fel is ültem, és elfoglaltam a szokásos helyemet a kocsi
közepén, az egyik négyszemélyes részben. Magam mellé dobtam a táskám, majd az
ölemben is volt a laptopom. - Igen,
akkoriban kerültem az emberek tekintetét, és minél inkább távol akartam maradni
mindenkitől. Te meg még nem voltál az életem része, ezért csak játszottam a
sértődött szenvedő kislányt. – Bekapcsoltam a mobilnetem, és az értesítőim
között szerepelt, hogy Kiara hozzászólt a megjegyzésemhez. ,,Na, a kis különc pff…” Erre persze csak
annyit válaszoltam, hogy,,Thx.” Több
nem is kellett volna. Utána csak böngészgettem mindenfelé, egészen amíg Domi
mellém nem huppant.
- Szép jó reggelt! – köszönt vidáman,
a szájába lógó szürke hajával. Imádtam, hogy mennyire jól tudott kinézni. Ó
volt a hercegem.
- Hy! – mormoltam, míg ő csak
vigyorgott. – Csak nem összeszedtél valakit? – mértem fel a túlzott vidámságát,
mire fölém görnyedt.
- Tegnap. Este. Bio World –
felelt tagoltan. Valami nagydologra kezdtem gondolni.
- Hallgatlak – sóhajtottam, és
lecsuktam a gépem.
- Szóval, mentünk az Ödönnel és
a Kiarával bulizni a Kékördögbe, de telve volt, ezért leültünk a Bio World elé
várakozni. Szívtuk a cigit, meg az a suttyó szerzett valahonnan rövidet is,
szóval jól elvoltunk, erre a boltból jön ki egy pasi. Kigyúrt, magas, borostás,
hosszú hajú egy konttyal. Bezár, aztán kér tőlünk egy cigit – szavalta. – Na,
ezt írjuk majd az esküvői meghívókra – tette hozzá, mire elnevettem magam. –
Egyébként a telefonszáma is megvan. A neve Csepregi Ákos. A mókuskám –
folytatta, én meg csak fuldokoltam.
Egyébként Dominak már rengeteg szerelme volt, akiket ugyanígy mutatott
be. A történet mindig úgy kezdődött, hogy Ödön és Kiara. Hogy ők kik? A világ
legrosszabb szerelmes párja. Én csak azért ismertem őket, mert Dombi haverjai
voltak, a lány meg az osztálytársam, de ez is sok(k) volt. A nap minden
percében vagy veszekednek, vagy szerelmeskedtek. Bár, akármennyire is próbálták
mindenkivel elhitetni az ellenkezőjét, nagyon is szerették egymást. Én, meg a
Domi néztük.
Az egyetlen szerencsét az jelentette, hogy az ilyen esti hepajokra nem
jártam velük. Egyrészt csak cikiztek volna, amiért nem szívok, vagy cigizek,
másrészt meg ott volt a suli.
Már első óta kitűnő voltam, amit még én se értettem. Ránézésre senki
se mondta volna meg. Az öltözködésemen kívül azonban, olyan voltam, mint egy
átlagos stréber. Megcsináltam a házikat, és átolvastam a leckéket, aztán mentem
is a laptopom oltalmába. Bár, ennyivel tartoztam a családomnak.
Otthon volt egy nővérem, és két öcsém. Szegény szüleim majd’
beleroskadtak a zajba, ami régebben ellepte az egész házat. Amióta gimnazista
lettem, már csend volt. Szerencsére be tudtam zárni az ajtómat.
- Ah, nekem is kéne már valaki –
sóhajtottam.
- Hát, gyere végre el velünk
valamikor. A Kiara, és az Ödön is csíp, nem értem mi a bajod – dünnyögte morcosan.
- Voltam már, de sosem sült el
jól. A végén minden arról szólt, hogy ki tud végre valami alkoholt lenyomni a
torkomon. Még mindig nem jött ki a bor a kedvenc sapkámból – mutattam morcosan
a fejemre. Ray Davies fél arca bordó volt.
Erre Domi csak röhögni kezdett, és el is vetette az ötletet.
- És mi van a netes
ismerkedéssel? Írj rá valami helyes faszira – harsogott lelkesen.
- Eddig csak rossz
tapasztalatokat hallottam róla. Mindig sírás a vége… - motyogtam, mire a
laptopom pityegett. – Értesítés – nyitottam ki. és életemben először megláttam
Somogyi Evelin nevét.
Én tényleg, egészen addig hittem
az első látásból szerelemben, de a profilképeden csak a hajad szerepelt. Ezt is
sikerült elszúrnod nekem.
- Na? – nézett rám Domi kérdőn.
- Ja, csak egy lány bejelölt
facen – dadogtam. Nem is néztem meg a fényképeket, csak gyorsan megerősítettem.
Akkor még nem tulajdonítottam neki bármilyen jelentőséget.
Kávé
Már fél nyolc volt, és én már ki is sminkeltem magam, meg is
reggeliztem, és csak mosolyogtam kábán. Hihetetlenül örültem, hogy végre
találtam valakit, aki hozzám hasonlóan imádja a Kinks-t. Meg is örültem, hogy
pár másodperc múlva vissza is jelölt.
- Biztos ő is hamar kel, hogy
kisminkelje magát. Tuti ő is olyan, mint én – vigyorogtam, és megnyitottam a
képeit. ,,Csoóth Kátya képei.”
Cseppet sem volt olyan, mint amire számítottam. Vállig érő sötétbarna
haja volt, és az összes képen sapkát, és rövidnadrágot viselt. A fiús stílusa
ellenére mégis annyira gyönyörű és vékony volt, akár egy modell. Szinte
sárgultam az irigységtől, amiért ő egy szakadt gatyában is nőiesebb volt. Én
meg hajnalban keltem, hogy négy kiló vakolattal elviselhetőbbé tegyem magam.
- Ez nem igazság! –
durcáskodtam, de ugyanúgy néztem tovább. Kátya volt a legmenőbb csaj, akit
valaha láttam. Longboardozott, februárban is rövidnadrágot hordott, és szerette
a Kinks-t. Ha fiú lett volna, már kerestem volna is a menyasszonyi ruhát. Nem
tudtam eldönteni, hogy utáljam, vagy imádjam.
Amikor először
megpillantottalak, már tudtam, hogy akármennyire is szeretném, nem lehetek
olyan, mint te. Úgy éreztem, hogy sosem érhetek fel hozzád. Akárhányszor
ismételtem a neved a fejemben, a szemeim előtt egy érinthetetlen példakép
jelent meg, aki az égen repül a gyémántjaival.
Végül ott lyukadtam ki, hogy mindenképpen szeretném megismerni. De
sajnos már nem volt időm ezt üzenetbe foglalni, mert háromnegyed nyolcat mutatott
a telefonom. Zsebre vágtam, és indultam is. Persze hiába akartam volna
elköszönni, apa még bőven szunyókált. Pont úgy, ahogy az elmúlt két évben.
Az akkori családi állapotomról elég annyit tudni, hogy anyukám Csehországban
dolgozott fogtechnikusként, míg apukám papíron rám vigyázott Budapesten.
Egy zsúfolt, büdös panelban laktunk, ahol az ország legvékonyabb falai
voltak, és a lakások egy nagyobb szobát sem értek. Egyszerűen gyűlöltem itt élni, még így is,
hogy az iskola csak pár lépésnyire volt.
Lemásztam a lépcsőház aljáig, aztán nagy nehezen ki is jutottam. Utána
már csak a zebrán kellett átsétálnom, és ott is volt a Radnóti Gimnázium. A
város egyik legjobb iskolája. Hihetetlenül büszke voltam rá, hogy ide
járhattam, bár ezt senkinek sem tudtam elmondani, mert a barátnőim mind utálták
a sulit.
Mi voltunk a szépséges lázadók. Evelin, Szilvi és Ivett. Egyikünk sem
tanult semmit, bár ezért én szégyelltem is magam, de ezzel tudtam csak lázadni.
Hármunk közül egyértelműen én voltam a legártatlanabb, és mégis a
leghangosabb. Elitnek éreztük magunkat, és senkit sem engedtünk a köreink közé.
Persze, a tanárok utáltak is, mint a fene, de túléltük.
Akkoriban az iskola amúgy sem érdekelt, hiszen mindenáron festő
szerettem volna lenni. Én voltam a kerületi rajzszakkör elnöke, és a legtöbb
versenyről ki is tiltottak, hogy mások is nyerhessenek. Már egy ösztöndíjam is
volt, pedig még csak másodikos voltam. Tulajdonképpen már semmi aggódnivalóm
nem is volt. A jövőm oly tisztán rajzolódott ki előttem, hogy soha, egy
pillanatig se féltem.
Egészen addig a napig, amíg el
nem mondtad, hogy milyen sokat jelentek neked, és az életem fenekestül
felfordult.
Szia! :)
VálaszTörlésNajóóóóóóóóó.... nem szépítek. Ez eszméletlen lett. :)
Hogy őszinte legyek nagyon-nagyon régen olvastam ilyen jó fejezetet itt a blogvilágban, így most feldobtad a napom. :)
Tehát. (Ilyenkor jön elő bennem az elrejtett rajongó.)
A design egyszerű, de kétségkívül nagyszerű. Nincs túlbonyolítva, de valahogy mégis megkapó. Király! ♥ Egyből beleszerettem.
Bevallom, nem vagyok nagyon oda az ilyen lány-lány (fiú-fiú) párosítású történettől, így sokszor látogattam meg az oldalt kételyekkel gyötrődve, hogy most olvassam-e vagy nem. Aztán a kíváncsiság úrrá lett rajtam és muszáj volt. Mondjuk eddig nem történt benne semmi olyan, amitől leállna a keringési rendszerem, de tetszett. Nagyon. NAGYON. NAGYOOOOON. (És ezzel nem csak a sztorin (hogy már az eleje mennyire tetszik), de még saját magamon is sikerült meglepődnöm.) ♥
Egyszóval a fogalmazásod gyönyörű és noha számomra kicsit rövid lett a fejezet (EJJJ te lány a következőt hosszabbra követelem, mint nagy rajongód ;) :P) de sikeresen beleéltem magam.
Eddig átlagos két lányról szól, akik teljesen különböznek, de hála a mi drága facebook-unknak egymásra találnak. :) És az utolsó mondat... ahhhh ♥ na jóóóó megyek olvadni.
Hm... egyértelműen Domi a kedvenc szereplőm, noha olyan meleg mint a sivatag, mégis uhhh *----* XD Imádom.
Na jó feladtam. Én megpróbáltam összehozni egy értelmes kommentet, de ahhhhhhhh NAGYOOOOON TETSZIK. (Ez van a valami túlságosan szimpatikus.)
FOLYTATÁÁÁÁST KÖVETELEK ♥ :)
Csak így tovább, én várni foglak!
Ölel, Redy ♥
Drága Redy!
VálaszTörlésJajj, most nagyon megleptél. Nagyon szépen köszönöm! Te is feldobtad az én napomat! Igazából ez olyan bevezető részecske, és a többi eskü hosszabb lesz! ♥ Remélem a jövőben is tetszeni fog a blog. És igyekszem Domival, bár inkább ő teszi velem. Mindegy. Köszönöm még egyszer! Ezer puszi, ölelés, szeretet, és béke!
xx Vera
Hát, Verum megint sikerült alkotnod. Nagyon megváltozott a stílusod, és ez tetszik. Egyszerűen minden történetedben tudod, hogyan fogalmazz, mint egy profi. Ez pedig könnyed, és szórakoztató, elragadó. A karakterek aranyosak, de érezni, hogy van mögöttük valami. Mivel ismerlek, tudom, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű, szóval csak hajrá! Bele a közepébe.
VálaszTörlésEgyébként nekem valamiért Evelin gyerekessége tetszett meg. Könnyen tudok azonosulni vele, amiért csodálja Kátyát, és amiért olyan más. Aranyoska, szóval nehogy megöld nekem!
Sok sikert a bloghoz, én biztos, hogy feliratkozom, és elsőszámú olvasó leszek!
Tényleg siess a következővel, mert tudni akarom mi lesz ebből! Hajrá!
Köszönöm szépen Hedvig! Igyekszem megfelelni minden elvárásnak, és ígérem nem fogom megölni Evelint. Most kivételesen nyugodtabb történetet szeretnék.
TörlésSzóval ezer hála és lots os love! ♥♥♥
Szia!
VálaszTörlésÉrdekesen indult a történet, az elejével meg is vettél kilóra engem. :) Ott néhány felesleges vesszőt eltekintve semmibe sem tudnék belekötni. :D
De a végébe, Evelin részébe sajnos igen. Kátya jelenetei nagyon tetszettek, hogy a cselekménnyel együtt mutattad őt be, párbeszédekkel meg vonatozással. De Evelin sorai meg a végére inkább átcsaptak felsorolásba, elmesélted, hogy ő festeni akar, meg hogy ő és a barátnői a szépséges lázadók, de vártam volna, hogy ezeket valamilyen jelenettel alátámaszd. Így kicsit olyan volt, mintha túlléptél volna az "XY a nevem és Z éves vagyok" sémán, de nem sokkal.
Na, de ne hidd azt, hogy én itt kötözködni akarok vagy az utálatomat kifejezni, mert ettől függetlenül tetszett, meg érzem én, hogy tartogatsz meglepetéseket, jó a stílusod, és felüdülés olvasni, jövök még! :)
Szia! c:
TörlésMost, hogy így átolvastam újra, igazad van. Legközelebb jobban fogok figyelni rá. Köszi, hogy felhívtad rá a figyelmem, danke! És a többiért is ezer köszönet! Remélem nem fogok a későbbiekben sem csalódást okozni, és uh. Milyen terveim vannak jujci. :3 Lesz még itt minden.
Már ne is haragudj, de ez gusztustalan. Minek kell bemagyarázni egy sima barátnő kapcsolatba rögtön szerelmet? Két lánnyal? Ez már az alja. Azt még megértem, hogy két híres pasit, de ezt? Ez már csak instant kattintás vadászat. A valóságban kb. 0% esély van arra, hogy megtörténjen. Minek kell ilyet mutatni a fiataloknak? Főleg, hogy te sem lehetsz túl idős. Ennyit a jó példáról. Ez csak szennyezi a netet. Egy ilyen aranyosan induló barátságba ne magyarázz bele baromságot. Inkább hasznosan töltsd az időt, ne ilyen izéket írogass.
VálaszTörlésKedves Névtelen!
TörlésKi kell ábrándítsalak: a valóságban is léteznek homoszexuálisok, méghozzá jóval többen, mint azt te gondolnád. Valószínűleg a közvetlen környezetedben is van ilyen beállítottságú ember, csak pont az ilyen szűk látókörű, elítélő barmok miatt nem vállalta még fel az identitását előtted.
Vera egy szóval sem írta, hogy ez követendő példa (nem mintha bármi rossz lenne vele), nem buzdított senkit sem arra, hogy melyik nemhez vonzódjon, mert van olyan intelligens, hogy tudja, hogy ez nem egy külsőleg befolyásolható dolog. Vera, mivel író, bemutat egy valóságban is könnyen megtörténő eseménysorozatot a fantáziája segítségével egy regényen keresztül. Nem szabad minden irományban népnevelői célzatot keresni (és főleg találni, ha nincs).
Tessék felnőni és eldobni a szemellenzőt. Vegyél példát a blog írójáról.
Nem akarom senkinek megváltoztatni a véleményét, vagy bármire is buzdítani. Egy szabad világban élünk, és én teljes mértékben elfogadok minden véleményt. Ha te így gondolod, nem szeretnék beleszólni, viszont elvárom, hogy te se változtasd meg az én véleményemet. Ezt a blogot nem kell olvasni, ide se kell kattintani, ha nem tetszik. És a homoszexualitás kérdése jóval komolyabb téma, mint hogy egy komment beszélgetésben ki lehessen tárgyalni.
Törlés